Gyakorlatorientált kommunikációs tréning

Segít neked felkészülni prezentáció tartásban, előadás-technikában és mások előtt a nyilvános beszéd magabiztos elsajátításában

Minden siker mögött nehéz kezdet áll. Gyakorlatorientált kommunikációs tréningSoha nem felejtem el, amikor először kellett mások előtt beszélnem. Nem is sejtettem, milyen nehéz jól kommunikálni. Őrült csend volt, minden tekintet rám szegeződött. Lassan, halkan kezdtem mondani szövegemet, ám annyira izgultam, hogy néhány mondat után leblokkoltam. Éreztem, arcom és fülem vörösen izzik, a szám kiszáradt, miközben gyomrom liftezni, lábaim remegni kezdtek. Noha csak pár másodperc telt el, számomra örökkévalóságnak tűnt ez a pillanat. Összeszedtem minden bátorságomat és újból nekifutottam a beszédnek. Daráltam ahogy tudtam, mire a szobában ülők fészkelődni kezdtek, néhányan telefonjuk után nyúltak. Amikor két résztvevő felállt és az ajtó felé kezdett lopakodni már csak arra tudtam koncentrálni, hogy nagyobb katasztrófa nélkül átvészeljem a hátralévő időt. Ugye milyen nyomasztó érzés, amikor a legjobbat akarod kihozni magadból, ám annyira ideges vagy, hogy a végén már csak a túlélésre hajtasz? Ha esetleg Te is jártál már hasonló helyzetben, biztos vagyok benne hogy segíteni fog ez a kommunikációs tréning.

 

Miért tűnik egyszerűnek és mégis mitől olyan nehéz?

Életed során már biztos Te is találkoztál lehengerlő vagy épp energiát és időt rabló tanárokkal, trénerekkel, előadókkal. Számodra melyik volt hitelesebb, meggyőzőbb, magával ragadóbb és miért? Mit tudott jobban az egyik, amit viszont nem tudott a másik?

Legyen szó bármilyen interjú helyzetről, beszédről, előadás, vagy akár kommunikációs tréning megtartásáról az egész nem ér semmit, ha az előadásmód mellőzi a könnyedséget, magabiztosságot, és a meggyőző erőt.

Annak ellenére, hogy nagyon egyszerűnek tűnik mindez, mégsem az. Nem szerencsétől, születéstől, kortól, nemtől… függ, hogy valakiből másokat inspiráló személy váljon. Mindannyian kommunikálunk, mert arra törekszünk, hogy igényeinket, szükségleteinket, ötleteinket, vágyainkat kifejezzük és közöljük. Ahhoz, hogy hatást gyakorolva elérd kommunikációs célodat, kifinomult előadás-technikai tudásra, szenvedélyre, kitartásra és gyakorlásra van szükséged.
Megfordult már a fejedben, hogy mi lenne, ha Te is lehengerlő, hiteles, másokat megnyerő kommunikátor lennél?

Mit szólnál ahhoz, ha

• jöhetne bármilyen helyzet, Te magabiztosan és profin helytállnál.
• pontosan tudnád, hogyan készülj fel mondandóddal és előadásmódoddal, azért, hogy hatást érj el.
• mindenki odamenne hozzád gratulálni, és azt mondaná: “Köszönöm, nagyon értékes és érdekes volt minden pillanat!”
•  hatékonyan tudnád kezelni a fellépő stresszt, vagy akár a váratlan helyzeteket.

Mitől válik mindez mégis teljesíthetővé?

Évek óta tartunk előadásokat, órákat, beszédeket, ennek köszönhetően a soron következő kommunikációs tréningünkön minden elméleti tudást megadunk Neked, hogy legyőzd a lámpalázat, így magabiztosan, magadat jól érezve, okosan kommunikálva állj közönséged előtt. Ami azonban még ettől is hasznosabb lesz számodra, hogy mindezt nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is, azaz egyes helyzeteket megélve, kipróbálva, gyémánttá csiszolva kipróbálhatod.

Téged is érint? Kinek való?

A kommunikációs tréning azoknak nyújt nélkülözhetetlen segítséget, akiknek akár egy alkalommal is – függetlenül attól, hogy egy vagy több ezer ember előtt – nyilvános beszédet, előadást, prezentációt, bemutatót, konferenciát, szemináriumot kell tartania.

 

László“Vannak reklámok, melyek nem túloznak… Erikán már az első perctől látszott, hogy komolyan gondolta amit megígért. A kommunikációs tréninget azonban nem az tette felejthetetlenné, hogy a tematikán következetesen és alaposan végigmentünk. Sokkal inkább a nevetések, például amikor a csoport egyik-másik tagjának sikerült úrrá lenni egy szokatlan párbeszédes feladaton, vagy amikor valakinek a szunnyadó rajztehetségére derült fény. A délután során minden résztvevő átélhetett egy-két “ki hitte volna, hogy ezt is tudom”-élményt.”

További vélemények!

Mi az, amit kínálunk Neked?

Kommunikációs tréning képzésünk célja, hogy ne csak elméletben tudd a tananyagot, hanem a gyakorlatban is használd, alkalmazd a tanultakat úgy, hogy közben jól érzed magad! Az interaktív oktatáson minden tréninggel, előadással kapcsolatos tudásunkat, tapasztalásunkat átadjuk számodra. A megismert módszerek, azonban általad működnek, attól, hogy használod, folyamatosan és tudatosan figyelsz magadra!
A működés garanciája a Te egyedi, egyszeri, megismételhetetlen személyiségedben van!

Trénerek

 Váczi Gergő

Média, kommunikáció. Divatos, talán túl divatos szavak napjainkban. Ezen Gergoszavak jelentését és fontosságát azonban nem szabad lebecsülni, sőt tudni kell tisztelni, megérteni és használni. Használni professzionális módon!

1999 óta az elektronikus média számtalan területén dolgoztam és szereztem olyan ismereteket, amelyeket nem csak szakmai, de civil életemben is rendkívül hasznosan tudtam kamatoztatni és saját előnyömre fordítani. Szerkesztőként, riporterként, műsorvezetőként megszámlálhatatlan interjút készítettem, többszereplős beszélgetéseket moderáltam, élő műsorokat vezettem. Tisztában vagyok a jó kommunikáció fontosságával és szabályaival, hiszen ennek is, mint szinte mindennek az életben szabályai, technikái, tanulható, gyakorolható momentumai vannak, amelyeket az elmúlt években több oktatási intézményben is igyekeztem átadni.

Fontos, hogy egy kommunikációs tréning az elméleti oktatás mellett a hasznos és használható gyakorlati elemekkel is ötvözve legyen. Képzésünkbe olyan gyakorlatokat, televíziós elemekkel tarkított szituációkat építettünk, amelyek segítségével, megismerésével és azok szakmai ellenőrzésével a későbbiekben az élet számos területén – állásinterjú, prezentáció, előadások, sajtómegjelenés – tudunk magabiztosabban helytállni.
Tanulmányaim: Bálint György Újságíró Akadémia – újságíró szak , Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar – Kommunikáció – Médiainformatika szak

dr. Sinkó Erika

erika w325x407

Lételemem a kommunikáció. Egyszerre van meg benne a játék és komolyság, az erő és gyengédség, a hatás és ellenhatás… Közölni valamit számtalan módon és kombinációban lehet: egyszerű szemöldök felhúzással, egy  pillantással, ujj, kar, láb mozdulattal, mondat közben hosszabb vagy rövidebb szünettel, vagy akár a tempó gyorsításával, lassításával. A kommunikáció a kapcsolatok, lehetőségek, élmények, érzések, sőt, mindenféle túlzás nélkül életünk alapja, tehát nem mindegy: kinek, kivel, hogyan, mit, miért, mennyit mondunk.

…és ha mindezt nem hiszed, akkor némulj meg egy teljes napra, és figyeld meg mi történik!

 

Mindketten elkötelezett hívei vagyunk a folyamatos, véget nem érő fejlődésnek. Mindennapjaink során számos megerősítést kapunk és hiszünk abban, hogy amit megtanultunk az örökre a miénk marad, ráadásul az a tudás lehetőségek tucatjait adja személyiségünk kibontakoztatásának.

Mennyibe kerül?

A kommunikációs tréning részvételi díja 39 900 Ft (bruttó ár!), ám az a pazar ötletünk támadt, hogy megadott határidőig történő jelentkezésed esetén az alábbi két opciót kínáljuk az első tíz jelentkezőnek:

Tartalom Kommunikáció
alap csomag
Kommunikáció
bővített csomag
A következő időpont: felöltés alatt (9:00-17:00)
Helyszín: IV. Aradi utca 17. I./5.
8 óra képzés 4 óra elmélet és 4 óra gyakorlat  ✔︎  ✔︎
Felkészülési kisokos feladatlap  ✔︎  ✔︎
Gyakorlatok – kommunikációs feladatlap  ✔︎  ✔︎
Saját kommunikációm – kommunikációdról készült tanulmány film ✔︎
Felnőtt részvételi díj* 27 900 Ft  29 900 Ft
Diák részvételi díj *
(Érvényes diákigazolvány felmutatásával lehet igénybe venni!)
 17 900 Ft  19 900 Ft
Válassz a két csomag közül!  JELENTKEZEM ≫  JELENTKEZEM ≫

*Bruttó ár!
A kommunikációs tréning minősége szívügyünk, ezért a résztvevők számát maximum tíz főben határozzuk meg.
A részvétel lehetőségét a jelentkezés, és befizetett részvételi díj beérkezésének időpontja határozza meg. A részvételi díjat legkésőbb megadott határidőig kérjük befizetni.

A részvételi díj lehetővé teszi a tanfolyamon való részvételedet, így az ott megszerzett tudást további lehetőségekre, sikerrel, eredményességre válthatod!

Mit kockáztatsz, ha nem jössz el?

♣ Lemaradsz és kimaradsz, mert megvonod magadtól a lehetőséget, tudást, megélést! Ha soha nem változtatsz pillanatnyi állapotodon, nem képzed magadat, ha nem próbálsz ki új dolgokat, akkor soha nem fogod tudni, hogyan tudod sikeresen működtetni a benned lévő tehetséget, személyiségedet!
♣ Továbbra is gyötrelmesnek és frusztrálónak érzed a szerepléseket.
♣ Továbbra sem tudod hatásosan elmondani mit szeretnél, mert hiányozni fognak eszköztáradból azok a finomságok, melyek a jól megérdemelt sikereket, elismeréseket adják.

Gondold át még egyszer, mi szeretettel várunk!