Emberekkel dolgozom. Rajongok a munkámért. Köszönöm ezt a hivatást!

alarcŐszintén, nyitott szívvel nézek a velem szemben ülő emberre és megoldandó feladatunkra. Egyikünknek sincs vesztenivalója. Kérdezek, választ kapok, majd újra kérdezek… Érzelmek felszakadnak, tombolnak, lenyugszanak, egyre jobban tisztul a kép egészen addig, míg valami remény, fény fel nem bukkan. Van úgy, hogy a megoldás csodája azonnal eljön, ám lehet, csak pár óra, nap, vagy hét múlva érik be a tápláló gondolat. Ennek ez a rendje, így működik! Egy darabig. Egészen pontosan addig, míg emberem megszokásból, kényelemből, gyávaságból vissza nem bújik régi maszkja mögé. Tudom, min megy keresztül, én is jártam ebben a cipőben…

Többféle szerepben játszunk: nő, férfi, diák, társ, munkavállaló, főnök… és ez így van rendjén addig, amíg adott szerepünkben önmagunkat adjuk. Abban a pillanatban viszont, amikor felveszünk egy idegen maszkot azt színlelve: ez a VALÓDI veszélybe kerülünk. Idővel, tudatosan vagy észrevétlenül eggyé válhatunk vele várva arra, hátha egy szép nap valaki “felfedez” minket és maszkunk mögé néz.

Micsoda pazar színház!

Vannak, akik egész életükben egyetlen egy színházban játszanak. Ők azok, akik görcsösen védve magukat nem is tudják, hogy létezik egy másik, VALÓDI Társulat. Kristálytiszta, hiteles, sikeres. Egyesek például annyira ragaszkodnak eddig beváltnak hitt szokásaikhoz, hogy le se merik venni maszkjukat, míg mások olyan régóta benne vannak szerepükben, hogy valódinak hiszik azt. A helyzet ördögi, merevségüknek és vakságuknak köszönhetően rendületlenül, folyamatosan játszanak munkahelyükön, baráti, nem ritkán párkapcsolataikban fel nem ismerve, vagy rég elfelejtetve személyiségük és életük igazi és egyetlen értelmét: elfogadni és megélni valós önmagukat úgy, ahogy vannak!

Te melyik, milyen társulatban játszol?

Micsoda pazar előadás! Főszerepben az Önvédelem és az Önsajnálat

wall w Amikor valakinek egy óvatlan pillanatban sikerül maszk alá pillantania rejtőzésük mentségeként múltbeli sérüléseiket, kudarcaikat, csalódásaikat hozzák fel,  melyekkel nem felnőtt módjára néznek szembe, hanem gyermekként megpróbálnak tudomást sem venni róluk. Naivul azt hiszik, így nem lesz se gond, se baj, se sérülés és játszani kezdenek. A kezdetben lendületes próbák előbb vagy utóbb gyötrelmessé válnak, mert  a játékhoz használt kellékek silány minőségűek: kifogások, mutogatások, füllentések maguknak és a külvilágnak, hogy úgy tűnjön, a szerep valódi és erős. Védő, óvó falakat húznak, mely mögé büntetlenül elbújhatnak sajnálni önmagukat. A módszer azonban nem működik. Nem tud működni, mert ingatag, gyáva alapokra, hazug kellékekkel épül.

Te milyen önvédelmi technikákat használsz? Miért sajnálod magad?

Micsoda pazar végszó!

A játék, azonban nem tart a végletekig. A valóság előbb vagy utóbb felszínre tör egy ártatlannak tűnő elszólás, pár csepp könny, meggondolatlan tett, folyamatos belső konfliktus vagy akár egy visszatérő álom… formájában. A lepel lehull ám a vastaps elmarad. Ünneplés helyett önvádló kérdések sora jön: Amíg benne voltam a kapcsolatban miért nem mondtam ki soha mit gondolok, érzek?! Ó, miért nem tettem meg ezt vagy azt?! Miért nem vállaltam fel magamat?!

Aki látja magán és felismeri a jeleket, dönthet. Dönthet úgy, hogy újabb kelléket szerez be, és tovább menekülve játszik. Vagy dönthet úgy, hogy leteszi maszkját, végre bátran szembenéz, és vállalja önmagát. Amikor még játszottam, én ez utóbbit választottam. Nem volt könnyű. Óriási kockázat volt letenni egy megszokott, látszólag biztonságot, egzisztenciát, sikert adó maszkot egy bizonytalan, új szerepért, ám csak az első lépések fájdalmasak! Pár méter után rájöttem, ha VALÓDI akarat és nyitottság húzódik a szándék mögött egy új, VALÓDI Társulat tagjaként erősödni kezdek:

  • nézem, és végre látom magamat jó és rossz oldalammal együtt, majd rájövök, idáig vak voltam!
  • Hallom, meghallom saját és a külvilág hangjait, majd rájövök, idáig süket voltam!
  • Számba veszem eredményeimet, sikereimet, büszkeségeimet, majd érezem, óriási erő és hatalom rejlik személyiségemben.
  • Felmérem kudarcaimat, bukásaimat, negatív döntéseimet, majd megtanulom elfogadni ezeket megbocsátva önmagam gyarlóságának, emberi oldalának.
  • Engedem magamnak, hogy érezzek mások iránt, engedem, hogy érezzenek irántam, majd rájövök idáig még nem is éltem!

 Te, hogy döntesz?

Varázslatos az út a valóságig. Varázslatos és hasznos, mert mindannyian egyediek, egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk, vagyis nincs még egy olyan ember, mit Te vagy! Személyiségünk képes annyira megerősödni, hogy már érezzük és tudjuk, soha többé nem kell óvó maszkok és szerepek mögé bújnunk! Mások támadását, saját kudarcainkat a valóság részének tekintjük, bátran megélve ezzel csodás személyiségünk valódiságát.

Szeretem az embereket. Rajongok a munkámért. Köszönöm ezt a hivatást!